Nyári feladatlista boltosoknak

Múlt héten ismét a közelben lévő híres, soproni fagyizó mellett bringáztunk el és feltűnt, hogy lecserélték a cégtáblát(?) Bár az is lehet, hogy már régebben, de valamiért csak most vettem észre. Mindenesetre a lényeg az, hogy a helyiek nem is így hívják ezt a fagyizót. Egy másik néven szerepel a köztudatban. Ezen a furcsaságon gondolkoztam […]

Új lehetőségek a kiskereskedelemben dolgozóknak

Új lehetőségek a kiskereskedelemben dolgozóknak Mikor Kingával először beszéltünk telefonon egyből felcsillant a szemem. Már az első pár mondat után, dejavum volt. Néha, mintha magamat hallanám. :) Olyan lelkesen mesélt az új vállalkozásáról és a terveiről, azonnal magával ragadott. Legszívesebben én is azonnal jelentkeztem volna hozzá tréningre, de aztán persze eszembe jutott, hogy még nem vagyok […]

3 elengedhetetlen elem a sikeres kirakathoz

Ebben a hónapban a kirakatok témakörét jártuk körül kicsit részletesebben itt a blogon illetve meghirdettem az első, élő áru- és kirakatrendező workshopot is, melynek tananyagát már online is elérhetitek, amikor csak szeretnétek. Az előző posztban több módszert is mutattam, melyek segítségével a kirakatod hatékonyságát tudod mérni. Ma pedig arról lesz szó, hogy mi az a […]

Így mérd a kirakat hatékonyságát

A kirakat a visual merchandising egyik legfontosabb eleme. Óriási jelentősége van a járókelők üzletedbe való beinvitálásának szempontjából. Például: Tudtad, hogy a vásárlások 70%-a már a kirakat előtt eldől? Ez azonnali, impulzus vásárlásokban is megmutatkozhat, illetve a nézelődők, akár később is visszatérhetnek (offline vagy online), hogy megvegyék a kirakatban kiszemelt árut. Persze, lehet, azt gondolod, hogy az […]

Karácsonyi dekorációk és lelőhelyek

Ahogy a legutóbbi cikkben ígértem, most bemutatom azokat a helyeket, ahonnan én szoktam a kedvenc dekorációimat beszerezni, otthonra és az üzletek berendezéséhez is. Kivételesen ez most nem lesz hosszú poszt, de talán annál látványosabb és hasznosabb. Mielőtt azonban lehull a lepel (és reméljük hamarosan az első hó is) gyorsan egy kis összefoglaló: miről volt szó eddig […]